Aki a vizsgák, munka és egyéb kötelezettségek elől a Netflix előfizetésében kereste az utolsó menedéket, minden bizonnyal szembe találhatta már magát A (lengyel) szürke ötven árnyalatával. A Barbara Bialowas és Tomasz Mandes rendezte erotikus dráma az IMDb-n mindössze 3.7-et ért el, bár várható volt, hogy nem a filmtörténet nagyjai közé fogja beemelni magát, az abszurd, groteszk történettel megalkotott, inkább szoft-pornóra hajazó 114 perces film.

A történet (minden spoiler nélkül, hátha valaki ezután kedvet kap) a szicíliai maffia egyik tagjáról, Massimoról (Michele Morrone) szól, aki nem tudja kiverni a fejéből az ismeretlen Laurát (Anna Maria Sieklucka). A nőt akkor látja meg, mikor apját meggyilkolják. Öt évvel később sikerül elrabolnia a nőt, akit egy évre foglyul ejt. Ennyi időt ad Laurának arra, hogy beleszeressen, ha ez nem történik meg, a nő visszatérhet addigi életébe.

És akkor nézzük meg jobban, miért is problémás ez a film valójában?

Egészen egyértelmű, hogy az, aki egy súlyos tragédia után, öt éven keresztül megszállottan rajong, követ majd foglyul ejt valakit, megkérdőjelezhetővé válik mentális állapotát illetően. Az meg már a pszichológia egyik másik esete (Stockholm szindróma) mikor az áldozat elkezd szimpatizálni a fogvatartójával, együttérző és empatikus lesz, majd, mint a jól megírt hollywood-i történtekben, bele is szeret. A Blanka Lipinska azonos című könyvéből készült film forgatókönyvírói kegyesen szemet hunytak efelett a dolog felett, sőt romantizálva a pszichés betegségeket, szicíliai luxusba öntötték azt.

Vegyük szemügyre mindezt feminista szemszögből is!

A film morálisan több ponton is megkérdőjelezhető, hiszen (ahogy A szürke ötven árnyalatában is) itt is egyértelmű a férfi-dominancia, a nő szexuális tárgyként való kezelése, a testi és lelki erőszak különböző formái. És bár a film kezdetén a főszereplőnőt alakító Laura egy luxushotelben dolgozó, vezető pozíciójú nőt testesít meg, végül mégiscsak a férfi „baby girl-jeként” végzi.

Ez már csak azért is elkeserítő, mert a rendezőpáros egyik tagja nő, de még csak véletlen sem próbáltak meg olyan történetet összehozni, amiben azt érzékeltetnék, hogy a nemek egyenjogúak.

Ha mindez nem lett volna elég, a film végére hamar átszínezték Laura haját platinaszőkére, csak hogy biztosan elkerüljön még a „buta szőke” sztereotípia is és persze a szükséges klisés mondatokat is a főszereplő szájába adták, csak hogy még feljebb magasztalja a férfit.

A film valószínűleg sokkal jobban működne pornófilmként, mert hogy szexjelenetekből van benne bőven: nem fukarkodtak a rendezők sem helyszínt, sem pozitúrát illetően. Ezeket a jelenteket tetézi, hogy a TikTok-nak köszönhetően elindult egy új kihívás is, ahol a felhasználók a #365days hashtaggel töltenek fel videót magukról, amint épp az adott filmjeleneteket nézik. Nem utolsó sorban pedig azt találgatja az internet népe, hogy vajon valóban lezajlottak- e az adott képkockák, vagy csak a színészi alakítás bravúrjának és az operatőrök munkájának köszönhető az élethű képsor.

Az öngerjesztő nyilvánosság nem meglepő, hiszen bármilyen szexualitással kapcsolatos téma tűnik fel az interneten, megszállják az emberek, mint Joy-napokkor a leértékelésekkel kecsegtető üzleteket (csak hogy ne éljek a legyek a húst hasonlatommal.) Az önmagában problematikus sztori, az erotika, na meg az emberi kíváncsiság meghozta a lengyel moziknak és a Netflixnek is a várt bevételeket, így nem véletlen, hogy a legkeresettebb streaming lett az elmúlt időszakban.

Éppen ezért borzaszt el a dolog a leginkább, hogy még ma is milyen sokan vevők a luxusba ágyazott erotikára, melyben a pszichés betegségeket olyan ügyességgel kendőzik, hogy az embernek talán eszébe sem jut összehasonlítani a való élettel. Pedig lenne példa rá (sajnos), gondoljuk csak az ismét nyilvánosságot kapott Madaline McCann és elrablójának máig lezáratlan esetére, amelyből persze a Netflix sem felejtett el dokumentumfilmet készíteni.