Ma már a terhesség 12. hetében meg lehet állapítani a születendő gyermek nemét, míg jó pár évvel ezelőtt erre a szülés pillanatáig várni kellett. Ma már ekkor eldől, hogy fiúként vagy lányként tekintenek a jövendő családtagra, pedig még csak akkora, mint egy narancs.
Sőt! Egyre divatosabb lett mostanában, főleg Amerikában, hogy a családtagok közül csak egy ember tudja a gyerkőc nemét, és az egész famíliát összecsődítve „Boy or Girl?” partikat szerveznek, ahol különféle feladatok, találóskérdések révén, kék és rózsaszín lufikkal körülvéve jut el az egész család a születendő utód neméhez- már ha a szülők kíváncsiak a gyermek nemére és nem a skandináv nevelési elveket tervezik követni.
Ezt követően megkezdődik a rózsaszín és kék, valamint ezen színek árnyalatainak beszerzése: szobaszín, kiságy, ruhácskák, játékok és kismillió egyéb baba-kiegészítő és eszköz. A nemek szerinti felosztás aztán a későbbiekben sem szűnik meg: a fiúk jószerével kisautókat, Legót, szuperhős figurákat, játékpisztolyokat kapnak, míg a lányok -többnyire- a babák különféle variációival, kiskonyhával és hozzá tartozó plasztik -háztartási eszközökkel játszanak. Ezen játékok miértje legalább ötven évvel visszamenőleg keresendő, amikor is a nemek tudatosítása, valamit, a hozzájuk kapcsolódó feladatok és elvárások gyerekekbe nevelése volt a cél. A fiúk legyenek vezető személyiségek, erősek, felelősségteljesek, miközben tűzoltósat, űrhajósat, autóversenyzőset játszanak, míg a lányok a háztartási munkával, gyerekneveléssel ismerkedjenek, még ha csak játék szinten is.
Aztán egyszer csak, az 1950-es években megszületett a Barbie
A lányokra specializált játékbabát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen többünk játszhatott vele órákon át, számos csillogós ruha, kiegészítő gyűrűjében a gyerekszoba padlóján ülve, nevet és személyiséget adva nekik.
A ma is kétes megítélésű Barbie az évek során kapott hideget, meleget. Az irracionális idomokkal megáldott testalkat, a szabályos arc, az egészségtelenül kék szem- amit manapság a Trónok harcában csak a Másokon látni, - a szőke lobonc, az ápoltság, a tökéletesség szimbólumává nőtte ki magát. A kislányokba elültetett elvárások eziránt az irracionális testkép iránt sok helyen okoztak testképzavart, melyre számos példát hallottunk és láttunk már. Nem egy nő feküdt több tucatszor kés alá, hogy „elő Barbie-vá” operáltassa magát, csak hogy megfeleljen egy gyerekkorban belé ivódott ideáltípusnak. Bár legtöbbször a negatív oldala került kidomborításra a Barbie babáknak, számos olyan fejlődésen mentek keresztül, melyben reflektáltak a kor történéseire, vagy néha meg is előzték azt.
1965-ben, három évvel a Holdra szállás előtt került piacra az Asztronauta Barbie, ezzel tisztelegve a fejlődésnek. A Holdra szállás évében, ’68-ban született meg az esélyegyenlőségi színes bőrű Barbie, Christie néven. Ezt követően megjelent aztán az orvosi, pilóta, rendőr, tűzoltó, paleontológus, építész, autóversenyző, nyomozó és CEO pozíciókat betöltő Barbie is.
A testképpel kapcsolatos negatívumokra azonban viszonylag későn reagáltak csak. 2016-ban jelent meg az első „molett Barbie”, mely a realitás talaján maradva inkább a „normális alkat” kategóriába kerülhetett volna. A gyártó persze igyekezett lépést tartani ezekkel az elvárásokkal, így ma már alacsony, magas, különféle bőr- szem és hajszínű babát is lehet kapni, ha az ember megfizeti az árát.
Bár ezek a kezdeményezések nyitottak a Barbie-ideológián, a kislányok többsége -látván, hogy a szőke kékszemű babák vannak többségben- mégis a hercegnős, tündéres, rózsaszínbe öltöztetetteket részesítik előnyben.
Kettősség és ellentmondás
A Barbie-kat gyártó Mattel, egyik oldalról a tökéletességet, míg másik oldalról a női esélyegyenlőséget árulja plasztikba öntött babákon keresztül. Az évek során debütáló babák azonban mégis kisebb-nagyobb hibákat hordoztak magukban, melyek csak tovább erősítették a szőke- sztereotípiát és a nőkkel szembeni szexista magatartást. A 2010-es Barbie-s számítógépes játékban például a Barbie-karakter nem ért a gépéhez, melyben férfikollégái segítségét kéri, majd dühében szétveri a gépet, nem éppen talpraesett szerepet mutatva a lányoknak.
Ehhez képest a cég hitvallása, hogy inspirálja a lányokban rejlő lehetőségeket, („to inspire the limitless potential in every girl”) melyre a 2019-es nagy kampányát is húzta.
Zseniális CSR vagy Gender-fejlődés?
A Barbie 2019 márciusában indult útjára a The Barbie Dream Gap Project, melynek célja, hogy a társadalmi konstrukciókat levetkőzve, tudatosítsák a lányokban, hogy igenis értékesek és képességeikkel ők is versenyképesek, nem csak a fiúk.
A CSR (corporate social responsibility) vagyis a társadalmi felelősségvállalás lényege, hogy egy vállalat működése során szem előtt tartja a társadalmi érdekeket és a közjó nevében cselekszik. A Barbie ezen kampányában különféle etnikumú kislányok beszélnek arról, hogy igenis értékesek és képesek lesznek olyan neves pozíciókat betölteni, mint férfi családtagjaik és később ők is olyan munkákat szeretnének majd vállalni, melyek sztereotipikusan főleg férfiakhoz köthetők. A cég a kampány során három amerikai szervezetnek gyűjt össze pénzt, melyek a lányok oktatását, vezetői pozícióba való juttatását és önértékelését erősítik.
Én mégis kétkedve fogadtam a videót és a kampányba rejtett ideológiát….
Azonban, ha az ember egy pillantást vet a Barbie jelenlegi webshopjára, csak hogy tényleg korona- proof legyek és senki ne a játékboltok polcait böngéssze, meglepő felismerésre jut. Bár nem kopott ki teljesen, de egyre kevesebb tipikus szőke-kékszemű, tökéletes kinézetű babával lehet találkozni, és helyet kaptak az afro- amerikai és ázsiai babák, sőt- és itt lepődtem meg igazán- a tolószékes vagy éppen protézissel rendelkező Barbie-k is kaphatók. (Mivel jelenleg nem sok játékbolt van nyitva a közelemben, nem tudom ellenőrizni, hogy a boltok polcain is megtalálhatók -e ezek, de ha bárkinek alkalma van rá, nézzen szét, hátha ő is érdekes felismerésre jut!)
Az, hogy a kislányok jelenleg is a habos-babos rózsaszín Barbie-kat, vagy az esélyegyenlőségi babákat részesítik előnyben nem tudom, viszont jár a képzeletbeli piros pont a Barbie-kat gyártó Mattelnek, amiért meghallgatják a nagyérdemű véleményét és lépéseket tesznek. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig egy idealizált női alakot árulnak, kisebb-nagyobb testi hibákkal, hogy közelebb érezzük őket magunkhoz, jó szívvel gondoljunk vissza rájuk, és nyugodtan vegyük meg majd lányainknak.